AJÁNDÉKOZÓS ESEMÉNYEK
Ajándékozós események világszerte
A nagylelkűség és az ajándékozás örömmel tölt el mindenkit szerte a világon. Az ajándékozós események eltérhetnek ugyan elnevezésben és idejükben, de a belső késztetést egy frenetikus buli összehozására mindig is komoly háttérszervezéssel kell megtámogatni. Ez a siker kulcsa. A tennivalók listázásán túl nem szabad elfeledkezni az ajándékok beszerzéséről sem szeretteid számára. Az esetek többségében a kívánságlistás szolgáltatások, mint a WishSimply, mára már gyökeres részei az ünnepségek megtervezésének.
Babaváró buli
Babaváró-buli Pelenka Torta. Kép forrása:
Personal Creations
Egy kismamával többnyire azt éreztetik, hogy ő a világ közepe, barátnői és családtagjai szabályosan elárasztják ajándékokkal, testápolókkal és mindenféle női termékkel. Néhány házigazda férfi barátokat, rokonokat is meg szokott hívni, mert miért is ne? Jobb felkészülni a sok ámuldozásra a sok kis cuki babaholmi láttán, és természetesen az összes női téma kitárgyalására. Mellszívó? Miért ne. Pelenka? Abból sosem elég. Babafigyelő kütyük? Jöhet mind. Babaruhák? Csakis akkor, ha már biztos a kicsi neme. Amennyiben mégsem, inkább semleges színek. A legideálisabb, ha házigazdák vagy leendő szülők előre elkészítik a minden résztvevő számára hozzáférhető online kívánságlistát. További részletesebb babaváró bulis etikett tippekért tekintsd meg ezt
guide.
Születésnap
csináld magad szülinapi masnik. Kép forrása:
Shari’s Berries
A születésnapokat az egész világ jól ismeri. Az életkor számításában azonban akadnak eltérések. A nyugati országokban lényegében nulláról indulnak, azon a napon amikor is a kicsi megszületett. Másutt, például Kínában már a fogantatástól indulnak, így egy újszülött már egy évesnek számít. Az ünneplés is országonként eltér. Például Argentínában, Brazíliában vagy Oroszországban a szülinapos kisfiúnak vagy kislánynak annyiszor húzzák meg a fülét ahány éves lett. Írországban és Indiában a levegőbe dobják az ünnepeltet. A szokások eltérőek, de az ajándékozás univerzális és abszolút érthető, ha az ünnepelt házigazda összerak online egy listát, hogy kívánságait megoszthassa a vendégekkel.
Karácsony
Karácsonyfa. Kép forrása:
Moyan Brenn
Ó, a Karácsony... A 21. századi gyerekek még mindig hisznek a Télapóban és Jézuskában, és ugyan ki merészelné ezt elvenni tőlük? Több országban a gyerekek mindig nagyon igyekeznek ébren maradni szenteste csak, hogy meglessék a pocakos öreget ahogy az éj leple alatt meghozza az ajándékokat. Finnországban a Télapó karácsony éjjelén látogatja meg a családokat vacsora után, a legbátrabb gyerekek pedig énekelnek is neki karácsonyi dalokat. De ünnep ez a felnőtteknek is. Több közösség is tartja a hagyományt, miszerint kis cetlikre felírják neveiket, amiket aztán kihúznak egymás között, hogy aztán megajándékozzák az általuk kihúzottat. Így aztán a csoportból senki se marad ajándék nélkül. Családok, közösségek egyaránt állítanak össze kívánságlistákat, hogy így a lehető legpraktikusabban szervezhessék a karácsonyi ünnepséget. Ha többet szeretnél tudni karácsonyi ajándékötletekkel kapcsolatban, vess egy pillantást ide
website, de mindig jusson eszedbe egyvalami: a Karácsonyt a szeretteiddel tölteni egyszerűen kötelező, és ez ajándékkal soha meg nem váltható.
Díváli
Díváli. Kép forrása:
Bhaskar Peddhapati
Ha éppen Indiába készülnél utazni, akkor válaszd október vagy november közepét amikor is Díváli ünnepe van a hinduknál, mivel ez egy semmi máshoz nem fogható élmény lesz
Díwáli vagy Díváli más elnevezéssel a Fények Ünnepe, és egyike a legjelentősebb és legszebb ünnepségeknek Indiában. A jónak a gonosz feletti és a fénynek a sötétség feletti győzelmét szimbolizálja, valamint egy új és sikeres gazdasági év kezdetét jelenti. Az emberek nagytakarítást tartanak, kidíszítik, felújítják otthonaikat, legszebb ruháikba öltöznek és millió gyertyával, lámpával és virágokkal tarkítják az utcákat. Az istennő Laksmihoz imádkoznak gazdagságért és éjjel tűzijátékkal fényesítik az eget. Ez egyben egy hatalmas vásárlási láz időszaka is Indiában, mivel hagyományosan rengeteg ajándékot adnak egymásnak Díváli idején - műszaki cikkektől háztartási kellékekig, személyre szóló és egészségügyi termékeket, könyveket, édességeket, illatszereket és játékokat egyaránt.
Cukor ünnep
Ajándékok Cukorünnepre. Kép forrása:
The Eid
A muszlimok a Cukor Ünnepét a nagy böjt és imák hónapja, a Ramadám utáni első napon tartják. A Cukor Ünnepe előtt a muszlim családok jótékony szervezeteknek adakoznak, vagy egyszerűen csak a szegényeknek adnak oda mindent amit csak tudnak - ételt vagy pénzt. Ez a társadalmi szokás teszi lehetővé, hogy minden szegénynek jusson valami étel a nagy napon. Ez egyben a napja a nagy családi és baráti együttléteknek, imádkozásoknak, örömünnepeknek, viták tisztázásának. A muszlimoknak e napon tilos a böjt, mely nap nevét onnan kapta, hogy ilyenkor az asztalokat mindenféle finomsággal rakják tele. Ilyenkor a gyerekek, nők és férfiak egyaránt ajándékokat kapnak, a
ajándékötletek választéka pedig elképesztő széles - a vallásos könyvektől és virágkosaraktól kezdve ékszerekig, ruhákig, kiegészítőkig, játékokig, festményekig és még pénzbeli ajándékokig is.
Ballagás
Ballagó diák. Kép forrása:
Kristi Murphy
Egy ballagás mindig nagy esemény a tinik és szüleik életében egyaránt. Egyes országokban például csak az esküvők előkészületei számítanak időigényesebbnek. Egyszerűen képtelenség komplett terv nélkül nekiindulni egy ballagási bulinak, hiszen megannyi téma és kivitelezési megoldás létezik, hogy muszáj a legrészletesebben körüljárni mindent, hogy meglegyen a tökéletes forgatókönyv. Kétségtelen, hogy ilyenkor nagyszabású ajándékokkal lepjük meg ballagó gyerekünket. Természetesen, ahogy az ő igényei diktálják, és ahogy pénztárcánk engedi, de a ballagási ajándékok között lehet autó, egy nagyobb utazás, a legújabb iPhone vagy akár egy kisebb hűtőszekrény, ha esetleg kollégiumba készül a gyerek. Ez mindig elég személyes és ezért kellően bonyolult is, hogy terv továbbá kívánságlista nélkül nekikezdjünk.
Hanuka
Ajándékozós bulik - Hanuka. Kép forrása:
Robert Couse-Baker
Gyakori tévhit azt gondolni, hogy a Hanuka a zsidó Karácsony - mert ilyen nem létezik. Ez a Fények Ünnepe a zsidóknál, amikor is nyolc gyertyát gyújtanak, és hagynak égve nyolc napon keresztül. Ekkor ünneplik az isteni gondviselést, amikor is Isten megvédelmezte az izraelitákat mikor tilos volt vallásuk gyakorlása. Az izraeliták egy csoportja, a makkabeusok fellázadtak és kivívták a jogot népük számára, hogy zsidókként élhessenek. Habár náluk ilyenkor nincs akkora vásárlási láz, ez így is egy remek alkalom kisebb ajándékok vásárlására, leginkább a kisebb gyermekek számára. Ami ilyenkor fontos, hogy az ajándéknak mindenképpen jellegzetesnek kell lennie - kapcsolódnia kell az ünnep eszméihez, így általában gyertyák, olaj vagy zsidó receptkönyv szokott lenni. Egy részletesebb betekintést kaphatsz a Chánuká történetéről
itt.
Lakásavató
Lakásavató. Kép forrása:
Melissa Doroquez
Kijelenthető, hogy a világ egyik legmenőbb bulija a lakásavató, ezt támasztja alá, hogy minden ország, a különféle nemzetek mind azonos módon csinálják. Vélhetően Oroszországból származik, de az Óvilágban (Franciaország, Olaszország, Németország) valamint Indiában, Ázsiában és Észak Amerikában is jelen van. Van több hagyományos
jellemző kellék melyeket a család és a barátok szoktak hozni, ilyen például a kenyér (hogy az otthonodban mindig legyen betevő falat), pénzérmék (a jóléthez), bor (a vidámsághoz), méz (az édes életért), só (meglegyen "az élet sója") és sok egyéb. Persze egyéb ajándéktárgyak mint műszaki cikkek, külső és belső dekorelemek, bútorok, porcelánkészletek, konyhai eszközök is mindig jól jönnek.
Hálaadás napja
Hálaadás. Kép forrása:
Todd Nappen
Kanadában és Amerikában Hálaadás-napot tartanak, és ha létezik alkalom egy amerikai számára, amit a családjával kell, hogy töltsön akkor az a Hálaadás. Ilyenkor a legzsúfoltabbak az autópályák és a repülőterek, de igaz ez a családok konyháira is - az asztalokat mindig jól meg kell pakolni. Habár hagyománya nincs a Hálaadás-napi ajándékozásnak, sok család még is él ezzel mint saját hagyomány, mert sokaknak nincs lehetőségük a Karácsonyt együtt tölteni. Szóval, ha egy családnál épp nem szokás ilyenkor megajándékozni egymást, akkor is bőven van mit tervezni, készülni, különösen a ételek vagy néhány kisebb ajándék miatt a kisgyerekek,
házigazdák részére, vagy akár a közös programok stb. miatt is.
Valentin-nap
Valentin-nap. Kép forrása:
seyed mostafa zamani
Valentin-napon megindul a költekezés. A nagy áruházláncok mind üzletet csinálnak a szerelemből, de ha párkapcsolatban élsz, akkor bizony nincs menekvés ebből az őrületből. E szerint a vicces
infografika szerint, összesen 448 millió dollárt költenek az USA-ban a február 14. előtti héten - és csak édességre. Japánban ez a vásárlási őrület még ennek is a duplája: február 14-én a nők vesznek ajándékot a férfiaknak, aztán egy hónappal később a férfiak viszonozzák a kedvességet. A legenda szerint valamikor az ősi Rómában élt egy Valentin nevű pap. Ez a történet eléggé homályos ugyan, de a Valentin-nap hagyománya, mint a szerelem és szerelmesek napja már a lovagkorba is visszakövethető, és az évek előrehaladásával csak erősödik. Manapság ez már nem egyszerűen csak a szerelmesek ünnepe, de kiváló alakalom, hogy kimutassuk szeretetünket bárki, számunkra kedves személy felé. Vannak hagyományosan megszokott ajándékok, mint kiegészítők-kellékek, illatszerek, ékszerek és édességek, de mindig az az igazán sokat mondó, ha az ajándék igazán egyedi, eredeti és szívből jövő.
Esküvő
Esküvő. Kép forrása:
julian wylegly
Egy esküvő tulajdonképpen már hivatalosan is elfogadott, hogy a leg idő- és energiaigényesebb alkalmak egyikének számít, hiszen több hónap szervezést igényel függetlenül attól mely kultúrához vagy országhoz tartozik az ember. Az esküvők és a vele járó lagzik általában nagyszabású, jó hangos-zajos rendezvények, rengetek étellel, itallal, zenével, tánccal és megannyi szórakoztató programmal. A tehetősebb családok többnyire külön erre szakosodott szervezőt fogadnak, az átlagember pedig kihasználja a család kínálta lehetőségeket. Az esküvők minden egyéb mellett nagyon is ajándék orientáltak, és minden meghívottól elvárt, hogy hozzon valami meglepetést, legyen az tárgyi ajándék vagy pénz, attól függően, hogy az ifjú pár esetében mi a rendhagyó. Nem kizárólag az ifjú pár az egyetlen, akit megajándékoznak
egy esküvőkor. A szülők, a koszorúslányok, a vőlegény segítői, a gyűrűvivők - ők mind megérdemlik a jutalmat kiemelkedő szerepükért.
Házassági évforduló
Házassági évforduló. Kép forrása:
bniice
Néhány frigy tényleg az égben köttetett, és ezeknek a szerencsés pároknak megadatott évtizedekig tartó boldogságukhoz szükséges minden bölcsesség, türelem és főként az egymás iránti szerelem. Nem számít hány éve vannak együtt, a házassági évforduló újra és újra remek alkalmat biztosít egy jó bulihoz amíg még fiatal az illető. Ahogy haladunk a korral, a házassági évfordulók szervezése fokozatosan a gyerekekre, és néha az unokákra hárul.
Itt láthatsz egy igazán tömör, velős és hasznos listát, ami megannyi házassági évfordulót és hozzájuk kapcsolódó ajándék ötleteket tartalmaz. Viszont, ahogy az esküvők esetében is, a meghívott családtagok és barátok célszerű, ha átbeszélik és megegyeznek az ajándékokat illetően, különösen, ha az évfordulós párnak kívánságlistája van.
Egyéb alkalmak
Egyéb alkalmak. Kép forrása:
Steven Depolo
Tulajdonképpen, ha ajándékozós buliról van szó, akkor bármilyen esemény szóba jöhet, a határ a csillagos ég. A gyerek külföldre készül tanulni, vagy esetleg a főnök nyugdíjba vonul? A legjobb barátodnak Tokióban ajánlottak új állást, vagy az öcséd belépett a seregbe? A búcsúbulik éppúgy ajándék centrikusak amennyire sajnos szomorúak is egyben, de ez könnyen átfordítható egy vidám meglepetés buli megszervezésével, rengetek étellel, itallal, és ajándékesővel. A hazavárós bulik szintén jobbak, ha ajándékokkal társulnak. Egy háborús hős hazatérése, egy rokont hazaengedtek a kórházból, vagy mikor egy diplomás visszatér szülővárosába - ezek mind kiváló alkalmak egy jó nagy ünneplésre. Ha meglepetés bulival készülünk, nyilván a házigazdának nem lesz lehetősége kívánságlistát gyártani, de a buli főszervezője gondoskodik majd, hogy minden résztvevő barát és családtag tudja mivel kell készülnie.
Végezetül
Kalózok. Kép forrása:
Richard Masoner
Ha esetleg az általad szervezett buli önmagában nem sejtetné eléggé a vendégeiddel, hogy ajándékokkal illene készülni, nos, ilyenkor egy kívánságlista egy nagyon jó módszer ennek kifejezésére. A hölgyek koktélruhát viseljenek, az urak pedig csokornyakkendőt? Szeretnéd néhány vendégedet is bevonni a sütés-főzésbe? Kosztümös buli lesz, valamilyen konkrét témában? Minden vendég egy-egy játékötlettel kell, hogy készüljön? Gyerek-mentes lesz a buli, vagy csak csajos este? Esetleg a születésnapod, de te inkább azt szeretnéd, hogy a vendégeid az Amnesty International-nak, a WikiLeaks-nek vagy esetleg a nepáli földrengés áldozatainak adományozzanak? És mi van, ha te egymagad nem tudsz éppen bulit szervezni, és a barátaidtól kérsz segítséget - lehetnek italfelelősök, valaki intézheti a grillt, és kellhet sofőr is. Minden ilyen és ehhez hasonló különféle buliszervezéshez kapcsolódó részt jobb lekommunikálni egy okos, jól átlátható felületen így elősegítvén a tolakodás mentes, kellően privát és biztonságos együttműködést.